2016. március 14., hétfő

Tiniről

Martina Stoessel


Martina Stoessel Buenos Airesben született, Alejandro Stoessel rendező és producer, valamint Mariana Muzlera lánya. Egy bátyja van, Francisco Saját bevallása szerint 1997. március 21-én született, de születési dátuma vitatott. Művészeti tanulmányait fiatalon kezdte, éneklést, zongorázást, zenés játékot, zenés színjátszást és táncot tanult.
2009-ben szerepelt a Patito Feo argentin sorozat első évadában Martina szerepében Fito Bernardi egyik asszisztenseként, valamint ugyanebben a sorozatban Leandro barátjának, Annának gyermekkori énjét is eljátszotta.
2011-ben részt vett Shannon Saunders The Glow című dalának spanyol változatában, a Tu Resplandorban, amely a Disney-hercegnők dalainak egyike. Szintén elénekelte ezt a változatot a dél-amerikai Disney Channel 2011. december 31-ei évzáró eseményében, a Celebratónban. A dal később bekerült a műsor válogatásába és a következő év márciusában adták ki.
2010-ben Stoessel elnyerte a főszerepet a Violetta című sorozatban, a dél-amerikai, az európai, a közel-keleti és a dél-afrikai Disney Channel közös produkciójában, ahol Violetta Castillo szerepét játssza. Stoessel énekli a 2012. április 5-én bemutatott, En mi mundo című bevezetőjét, valamint az olasz (Nel mio mondo) és az angol (In my own world) változatát is. Ezzel a szerepével díjat is nyert: a Kids' Choice Awards Argentina 2012-es „Női Újonc” díját, valamint nevezve lett az USA-beli változatára is, a Nickelodeon Kids' Choice Awardsra is, a „Kedvenc Latin Színész” kategóriában. Ezeken kívül énekelt még egy-két dalt a sorozat albumairól. Szerepelt még a dél-amerikai Disney Channel The U-Mix Show és a Disney Planet című műsoraiban is. 2013-ban megkapta továbbra is ugyanazt a szerepet a sorozatban, valamint a sorozat által ihletett előadás főszerepére is felkérték, sőt, a Szörny Egyetem című film olasz változatában ő adta Carrie hangját is.
2013. augusztus 10-én Stoessel a sorozat többi tagjával szerepelt az UNICEF televíziós jótékonysági rendezvényén, az Un sol para los chicoson, ahol a Ser mejor és az En mi mundo című dalokat adta elő. Ő énekli a Libre soy és az All'Alba sorgerò című dalokat is, az angol Let It Go spanyol és olasz változatát is, mely a Disney animációs filmjének, a Jégvarázsnak a főcímdala.
2015. augusztus 21-én bejelentették, hogy Stoessel szerződést kötött a Hollywood Records-szal

Magánélet
2015 Áprilisában szakított Peter Lanzani színésszel. A rossz nyelvek szerint azért, mert közelebb került a kollegájához, Jorge Blancohoz. A "Leonetta" párost sok rajongó szeretné a való életben is egy párként látni, de Jorge boldog párkapcsolatban él barátnőjével.

Érdekességek:
- Nagyon jó viszonyt ápol édesapjával
- Kiskora óta a rivaldafényben akart lenni
- Kedvenc színészei Angelina Jolie és Jim Carrey
- Kedvenc sorozata a Gossip Girl - A Pletykafészek és a Smash
- Kedvenc előadói Justin Bieber és Miley Cyrus
- Nagy álma, hogy első szólóalbumát kiadhassa
- 2013 óta Peter Lanzanival jár együtt
- A Violettában Martina karakterének ellensége Ludmila, akit Mercedes Lambre alakít. A két lány a valóságban a forgatások alatt legjobb barátnők lettek.
- Rajongói Tinistának hívják magukat.
- Alig beszél angolul
- 2015 januárjában feltörték az instagramm fiókját.
- Imádja a magas sarkú és magas talpú cipőket
- A L'Oreal Paris Miss Manga arca volt

Díjak:
2012: Kids' Choice Awards Argentina – Female Newcomer (Violetta)
2013: Premios Martín Fierro – Female Newcomer (Violetta)

Xabiról

 Xabiani Ponce De León

Xabiani Ponce De León 1993. November 6 - án született a mexikói, Oaxacaban. Édesanyja egyedül nevelte fel. Születése után két évig Distrito Federalban éltek, majd elköltöztek Cabo San Lucasba és nyolc év után visszaköltöztek Mexikóvárosba. Édesanyja motiválta őt, hogy szerencsét próbáljon egy modellügynökségnél.
Karrier
Xabiani első szerepét 2005-ben kapta a Disney csatorna egyik reklámjában. 2007-ben szerepet kapott a Max Steel Missionban, 2011-ben a Malaventuraban is szerepelt, valamint ő alakította Omar Valdést az Üdvözöljük a valóságban című mexikói szappanoperában, szintén 2011-ben. 2012-ben szerepelt a Cuando toca la campanaban, ahol Pault alakította, egy epizód erejéig. A mentősök című sorozatban és a Réquiem para Inésben, ahol Danielt alakította. 2013-ban a Paradisioban szerepelt, ahol Michelt alakítja. Majd a híres Violetta című sorozatban szerepelt, ahol Marco Tavelli karakterét alakította.
Díjak
2012: Kids Choice Awards México - Cuando toca la campana [nyertes]
2013: Kids Choice Awards Argentina - Violetta [nyertes]
Érdekességek
- A Violetta forgatások alatt rátalált a szerelem Mercedes Lambre-val (Ludmila), de nem sokáig voltak együtt.
- A rajongóit Xabilovers - nek nevezik.
- Van egy tetoválása a karján.
- A Violetta előtt nem szeretett és nem is tudott táncolni de a Violetta alatt megtanult és meg is szerette azt.

2016. március 13., vasárnap

Nicorol

Nicolas Garnier

Nicolás Garnier 1987. április 27-én született az argentínai Buenos Airesben. A magánélete kiskorától fogva érdekes ugyanis, ő nem járt iskolába, hanem magán tanuló volt, egészen 18 éves koráig. Miután elérte a 18-at, és leéretségizett, felvételet nyert az argentin Zene, és Szinművészeti (Filmművészeti) Akadémiára, ahol jelenleg is tanul. Ezenkivül beszél 3 nyelvet is, ezek pedig nem mások, mint a spanyol, az olasz, és az angol. Sokan nem néznék ki belőle, de hazájában ő is afféle szépfiúnak számit. Nem rég hatalmas nehézséggel kellett megbirkőznia, hisz eddigi menedzsere kilépett, mert úgy gondolta, hogy Nicolás nem kapta meg a megfelelő hangi, illetve zenei képzést. Ebben van némi igazság is sokak szerint ugyanis Nicolas tényleg nem a legjobb énekes de a táncolása kifogástalan.
Nicolás Garnier kicsi korától kezdve érdeklődött a zene iránt. Ezt a dolgot szülei támogatták is azzal, hogy hangszer tanulásra járatták. A legtöbb művésztől eltérően Nicolás nemcsak egy hangszeren tanult, hanem volt alkalma kipróbálni számos hangszert, vagyis a dobot (ezt szerette a legjobban), a zongorát, és ami talán nem is meglepő a gitárt is. A zene tanulás mellett, szinészmesterség órákat vett, a helyi Maria Desser-től, aki megtanitotta neki, hogyan váljon belőle elismert ember a szinészet világában. Természetesen táncolni is tanult, amit viszont nem igazán szeretett, de tudta,hogy a táncra is szüksége lesz a szinészi pályán. Zenei és szinészi karrierjét a Violetta cimű argentin sorozat inditotta el, ahol a kicsit nehéz felfogású Andrést alakitja. Az alábbi sorozatban csillogtatta meg ének tudását is, és amikor ezt meglátta egy mexikói producer, azonnal szerződést szeretett volna vele kötni, és lemezt csinálni neki. A mexikói producer elgondolása, pedig meg is valósult, és argentinában már kiadták az alábbi lemezt. Hazánkaba feltehetően fél évmúlva érkezik meg. A hangja sokak szerint nem olyan jó, mint amilyennek kellene lennie, és ezen még most is dolgozik, ugyanis menedzsere nem rég lépett ki, azzal az indokkal, hogy Nicolással nem lehet megfelelőképpen dolgozni, mert szerinte nincsen megfelelő zenei, illetve éneklési képzettsége.  
                                                                                 
ÉRDEKESSÉGEK
- Nicolás nem szerette a táncot, mégis sokak szerint jobban táncol mint szinészkedik, vagy zenél.
- Nicolás Garnier népszerűbb, mint a Violetta 1. évadában játszó szépfiú, vagyis Pablo Espinosa.
- Nicolas még amikor kicsi volt, járt boxolni, és valósznűleg ezért is tud a karaktere is boxolni

Forrás: http://starity.hu/sztarok/nicolas-garnier/#ixzz42oiBObMZ

Facuról

Facundo Gambandé

Facundo Gambandé 1990 január 10.-én született Córdobában, Argentínában.
Karrierje 2011-ben indult, amikor megkapta Maxi szerepét a Disney Channel sorozatában a Violettában.
2013-tól Latin-Amerikában és Európában is turnéztak a szereplők, a sorozatból készült színházi produkcióval. Magyarországon is jártak már, ahol nem egy, nem kettő, nem három, hanem négy koncert volt. 
ÉRDEKESSÉGEK
x Szerinte Maxi a legbarátságosabb fiú a sorozatban.
x Van egy Lucía nevű testvére.
x A legjobbb barátja Candelaria Molfese és Lodovica Comello 
× Sokat alszik.
× Van egy Albus nevű kutyusa.
× Nevének jelentése: termékeny.
× Rajongói Facunáticas-nak nevezik magukat.
×  Facu instagram profilja: http://instagram.com/facugamba
×  A Veronai koncerten Facu elsírta magát.
× Járt már DisneyLandban is.

Diegoról

Diego Dominguez

Diego Domínguez 1991. október 13-án született Spanyolországban, Zaragozában.
KEZDETEK
2003-ban részt vett a La 1 spanyol televízió Eurojunior című műsorában, ahol azt a fiatal énekest keresték, aki képviseli Spanyolországot a 2003-as Junior Eurovíziós Dalfesztiválon, Koppenhágában, Dániában. Diego jó helyezést ért el a műsorban, de végül nem ő utazott ki Dániába.
3+2
2004-ben alakult meg a 3+2 nevű zenekar, aminek tagjai: Sergio Jesús García Gil, Diego Domínguez Llort, Blanca Liquete Marcos, María Jesús López Valderrama és Irune Aguirre Tens. Még megalakulásuk első évében megjelent első albumuk Girando Sin Parar címmel, ami hamar népszerűvé vált. 2005-ben két lemezük is megjelent, a Mueve El Esqueleto és a Trollz Melenas A La Moda. 2006 nyarán érkezett negyedik albumuk, Un Sitio Ideal címmel. 2007-ben Blanca elhagyta a zenekart, helyére Úrsula Amores érkezett, nem sokkal később a banda feloszlott.
JUEGO DE DOS
2009-ben Diego és María Jesús saját zenekart alapítottak, Juego De Dos néven. 2009 március 19.-én jelent meg első önálló albumuk, Juego De Dos címen. Ez a formáció sem volt tartós, körülbelül 2 évvel megalakulása után feloszlott.
SZÍNÉSZI KARRIER
Diego 2010-ben feltűnt a spanyol Física o química című sorozat 3 részében, Andrést alakította. Ebben a sorozatban olyan spanyol színészekkel dolgozott együtt mint Úrsula Corberó, Maxi Iglesias vagy a Violetta című sorozatból megismert Pablo Espinosa. Ezután, 2011-ben szintén az Antena 3 spanyol csatorna, El secreto de Puente Viejo című sorozatában kapta Leandro szerepét. Még 2011-ben szerepelt a Globomedia által gyártott produkcióban, az Aída-ban, és a Telecinco produkciójában, a La pecera de Eva-ban.
2013-ban csatlakozott az Argentínában, 2012. május 14.-én debütáló Violetta című telenovella 2. évadához. A sorozatban Diego Hernández szerepét kapta, Diego egy öntelt, arrogáns fickó, aki úgy tűnik, bármit megtenne, Violetta szívéért, de valójában Ludmila gonosz tervéhez asszisztál. A sorozat 2015 februárjában ért véget 240 rés után.
MAGÁNÉLETE
Diego kedvese a Violetta Angie-jét alakító színésznő, María Clara Alonso.

Clariról

Clara Alonso

Clara 1990. február 2-án született Rosarióban, Argentína. Édesanyja gyerekorvos és tüdővel kapcsolatos specialista, édesapja mérnök. Claranak két öccse van: Agustín és Ignacio. Mikor 2 éves volt családjával elköltözött Capitán Bermúdezbe, egy kisebb városba hogy fejlessze tehetségét, majd mikor 8 éves volt, ő és családja elköltözött Buenos Airesbe. Kiskorában hobbikén röplabdázott és gyeplabdázott.
Gyerekkora óta jár  úszásra, tornára, táncra,  színház szerepre , éneklésre, és színjátszásra. Az Institute Inmaculada de Castelarre járt színészkedni, egy musicalban szerepelt a Broadway Street nevű színházban, ahol Alice szerepét játszotta az Alice csodaországbból.
Karrier:
2007-ben Clara-t kiválasztották hogy vegyen részt a High School Musical: Argetínában, amit a Disney Channelen sugároztak. 2007-től különféle Disney Channel programokban szerepelt Latin Amerikában. De legnagyobb sikerét az argentín Violetta sorozat hozta, ahol Angie szerepét kapta meg, mint Violetta nagynénje. A sorozatnak a forgatását 2014 végén zárult le. A sorozat jelenleg is fut a magyar Disney Csatornán ahol ősszel kezdik a 3. évadot. 2016-ban látni fogjuk Martina Stoessel filmjében, a Tini: El gran cambio de Violetta-ban, mint Angie.
Clara jelenleg párkacsolatban él Diego Dominguezzel aki a Violettában Diegót alakíotta.

Ruggeroról

Ruggero Pasquarelli

Ruggero Pasquarelli 1993. szeptember 10-én született az abruzzoi Pescaraban. Hat éves korában kezdett el táncolni és énekelni. 2004-ben beiratkozott egy  színészi iskolába. A tanulmányai során részt vett a  Társadalomtudományi Karban és mellette énekelt is. 2009 - 2010-ig tagja volt egy angolai  zenecsoportnak, amely többször tartott nyilvános koncerteket. Megtanult gitározni, zongorázni és modern dalokat énekelni.
X-faktor
2010-ben jelentkezett az olasz X-faktorba, a 'fiúk' kategóriájában. A műsorban olyan dalokat énekelt, mint a "Your Vuo fa l"  "You're the First"  "The Last" " My Everything" és még számos dalt olyan előadóktól, mint  Alex Britti, a Maroon 5 és Elton John. Végül 6. helyezett lett. A műsor után részt vett különböző eseményeken.
Színészi karrier
2011-ben ő volt a házigazdája a Social King második évadának. 2011-től 2012-ig Tom-ot alakította az In tour című Disney sorozatban és ugyanennek a sorozatnak az olasz La Gira nevű változatában. A legnagyobb sikert számára a Violetta című sorozat hozta, melyben Federicot alakítja. A sorozat forgatása miatt Buenos Aires-be költözött 2013 márciusában. Ugyanebben az évben ő és Valeria Badalamenti volt a műsorvezetője a Get the Party nevű televíziós műsornak. 2015-ben szerepet kapott a Soy Luna telenovella sorozatban, ahol Matteo-t alakítja.
Magánélet
Többször szóbahozták már két sorozatbeli kollégájával Mercedes Lambre-vel és Lodovica Comello-val, de egyikükkel sem volt együtt. 2014-ben randizni kezdett  - a szintén a Violetta sorozatból ismert - Candelaria Molfese-vel.
Érdekességek
- Tud gitározni és zongorázni
- Van egy öccse Leonardo
- A nevének jelentése "híres lándzsa"
- A rajongóit Ruggeristas-oknak nevezik
- Ő a harmadik legnépszerűbb Violettás szereplő
- Folyékonyan beszél spanyolul, olaszul és angolul
- Hónapokba telt, mire megtanult spanyolul a Violetta forgatásaira
- Ő és Lodovica a forgatások alatt legtöbbször olaszul beszélnek egymással, így senki nem érti miről beszélnek

Candéról

Candelaria Molfese

Candelaria Molfese 1992. január 3-án született, Argentínában. Már gyerekkorában is játszott több színdarabban, többek között a Pocahontasban és a Herculesben. Fiatalkorában is érdekelte a művészet, játszott zongorán, remekül tudott énekelni, színészkedni és táncolni. 2012-ben kapta első szerepét a Violetta című Disney-sorozatban, amely meghozta számára a sikert. A széria 2015 februárjában ért véget.
Párja: Ruggero Pasquarelli
 Érdekességek:
- Barátai a sorozatból ismert Facundo Gambandé (Maxi) és Lodovica Comello (Francesca)
- Szereti a barbecue-t
- Imád reggelizni
- Tud rappelni is
- Van egy kutyája, Rocky
- Szereti Jorge Drexler zenéjét
-Imádja a rajongóit

Albáról

Alba Rico Navarro

Alba Rico Narravo (1989. február 26.,Elda-) spanyol színész-, énekes- és táncosnő. A spanyolországi Murcia városában működő ESAD művészeti akadémián végzett. 2012-től vált ismertté, Naty szerepét alakítva a Violetta sorozatban.

Színészi karrier:
Színészi karrierjét 14 évesen kezdte, ekkor még csak színdarabokban szerepelt. 2010-ben kapta meg az első színházi szerepét a La Gasolinera de Fulgencio M. Lax című darabban. Spanyolországban elismert színházi színésznő lett, ezért jelentkezett a Violetta válogatójára, hátha ott is sikere lesz. 2012-ben ki is válaszották a sorozat egyik szerpére, így ő lett a sorozatban Natalia (Naty) Vidal.  A sorozatot 2015 februárjában fejezték be.
Énekesi karrier:
Alba nemcsak színésznőként, hanem énekesnőként is tevékenykedik. Miután elkezdték forgatni a Violetta című sorozatot, elkészítették a sorozatban elhangzó dalokat tartalmazó albumot is. Még ugyanebben az évben megjelent a Cantar es lo que soy című album, amely 10 dalt tartalmaz. 2013. június 11-én jelent meg a harmadik soundtrack album, melynek címe: Hoy somos más. A legújabb album a Violetta en vivo címet viseli és ez is a sorozathoz készült.

Mechiről

Mercedes Lambre

Élete és karrierje:
Mercedes Rodríguez Lambre 1992. október 5-én született, Buenos Airesben, Argentínában. Itt tanult meg színészkedni, énekelni és táncolni is. Színházban tanult Lito Cruz, Gaston Marioni, Augusto Britez és Alejandro Orduna  társaságábam, és jelenleg is dolgozik Monica Bruni-val. Négy évig tanult hangképzést Gabriel Giangrante professzorral, aki a CEFOA Akadémia La Plata tanára. Külön táncoktatásban is részt vett, tanult jazz táncot, sctreet dance-t és néhány spanyol táncot is.
Karrierjét modellként kezdte a Utilísima nevű csatornánál, 17 évesen. A Violetta című Disney-sorozat által szerepelt először tévében, a gonosz Ludmila Ferro bőrébe bújva, amely meghozta számára az ismertséget.
Díjai és jelölései:
Nyert:
2012 Kids 'Choice Awards Argentína
2013 Kids 'Choice Awards Argentína
2014 Kids 'Choice Awards Kolumbia
Jelölt volt:
2013 Kids 'Choice Awards Mexikó
Érdekességek:
- A legjobb barátnője Martina Stoessel, akivel már szinte testvérek
- A való életben egy nayon kedves ember, ellentéte a karakterének, Ludmilának
- Három tetoválása van. "Las amapolas crecen rojas" felirat a jobb bokáján, egy pillangó a jobb vállán és egy másik a jobb lábán
- Az eredeti hajszíne barna
- A rajongói neve: Mechistas
- A csillogó ruhák helyett Mercedes az egyszerűség és a kényelem jegyében választ magának ruhát
- 19 éves korában jelentkezett a Violettába, és amikor megtudta, hogy bejutott, elsírta magát
- Együtt járt  Xabiani Ponce De Leon-nal, aki Marco-t alakítja a szériában, de 2015 áprilisában szakítottak, mivel a távkapcsolat nem működött náluk
- Ha nem színésznő lenne drámatanárként dolgozna
- Együtt járt  Pablo Espinosa-val is (Tomas a Violettában), de már szakítottak
- Van egy Helena nevű macskája
- Egyszer meglátogatta a francia Disneyland-et a Violetta cast társaságában
- A neve "kegyelmet" vagy "Mária, az irgalmas"-t jelenti
- A kedvenc része a Violetta en Vivo-ban, amikor Ludmila azt modta Violettának, hogy sajnálom
- Ő és Jorge Blanco (Leon) készített születésnapi tortát Candelaria Molfese-nek (Camilla)
- Írt egy dalt Martina Stoesselnek Luz címmel
- Neki és Xabiani-nak van egy cicája Alaszkában
- Közeli barátai  Facundo Gambandé (Maxi) és Rodrigo Velilla (Napo)
- Dohányzik

Lodoról

Lodovica Comello

Lodovica 1990. április 13-án született Olaszországban, van egy nővére Ilaria. Egészen fiatalon elkezdett énekelni, táncolni és gitározni tanulni. 2009-ben kezdte tanulmányait a Zeneakadémián.
2009 és 2011 között részt vett  az Il Mondo di Pattyben, és Brenda Asnicar Antonella a concerto elnevezésű turnéján.
VIOLETTA (2011-2015)
2011. tavaszán  megkapta a Disneytől első szerepét, a Violetta című argentín tinisorozatban, melyben Francescát alakította. A sorozat nem csak neki hanem a többi szereplőnek is nagy sikert hozott. A sorozat 3. egyben utolsó évada 2015. február 6-án ért véget. 
ZENE
2013. november 1-én jelent meg Lodo debütáló kislemeze, mely az Universo címet kapta. November 19-én pedig megjelent azonos címmel első albuma. Olaszországban, Spanyolországban és Argentínában is kiadták. 2014 márciusában jelent meg Otro Día Más című dalának hivatalos videoklipje, vélhetően ez a dal lesz az énekes-színésznő második kislemezének címadó dala. 2014 szeptember 5-én mutatta be az I Only Want to Be With You című dalához készült hivatalos videóklipet, ez volt a Lodo harmadik videóklipje. 2015 elején jelentkezett a Todo el resto no cuenta című dalához tartozó kilppel. Nem sokkal a videó megjelenése után, február 2-tól Lodovica turnéra indult melynek főbb állomásai Olaszország, Spanyolország, Franciaország és Argentína voltak.
2015. február 3-án megjelent második nagylemeze a Mariposa.
2015. áprilisában mutatta be Abraham Mateoval közös dalát, a Sin usar palabrast melyhez videoklip is készült. 
ÉRDEKESSÉGEK:
× rajongóit Comellistas-nak nevezik,
× legjobb barátnője a Violettából ismert Alba Rico, aki Naty-t alakítja a sorozatban,
× 2013-ban a Szörny egyetem olasz változatában Britney-nek kölcsönözte a hangját,
× kiskorában félt a bohócoktól, éppen ezért cirkuszba sem vittél el szülei, mert ha meglátott egyet elkezdett sírni,
× ha nem színészkedne, állatorvos szeretne lenni, mert szereti az állatokat,
× nagyon szereti a cukorkákat,
× Kedvenc olasz étele a pizza, és nem szereti a sajtot,
× Kedvenc színe a sárga,
× Kedvenc zenei műfajok: pop és rock,
× Kedvenc Disney filmje a Pocahontas,
× Kedvenc színészei: Johnny Depp és Meryl Streep,
× Kedvenc énekesei: Bruce Springsteen, Bob Dylan és Joss Stone.
× szerette a Gossip Girl című amerikai sorozatot, és Serena van der Woodsen stílusát,
× fiatalabb korában vezetett naplót,
× van egy tetoválása a vállán, mely egy gitárt ábrázol,
× Ruggero Pasquarellivel (Federicot alakítja a sorozatban) szokott beszélgetni a forgatáson, mivel mindketten olasz származásúak így természetesen olaszul,
× 2015-re egy világkörüli turnét tervez,
× Lodovicánal Instagram-profilja is van
× a Lodovica által alakított Francesca magyar hangja: Laudon Andrea,
× 2015. április 2-án megjelent első könyve a Tutto Il Resto Non Conta,
DÍJAK, JELÖLÉSEK
× 2013 .... Kids' Choice Awards Argentina / Kedvenc TV színésznő (Violetta) - jelölt
MAGÁNÉLETE
Lodovica Olaszország és Argentína közt ingázik, beszél olaszul, spanyolul és angolul is. 2015. április 1-én hozzáment német származású argentín producer kedveséhez, Tomas Goldschmidthez.

Jorgéről

Jorge Blanco

Jorge Blanco Güereña (1991. december 19.-) argentin énekes, táncos, dalszerző és színész.

2012-ben megkapta León szerepét a Violetta című Disney sorozatban. Jelenleg Buenos Airesben, Argentínában él.
Színészi tehetsége már egész fiatal korában kibontakozott. Számtalan iskolai színdarabban és ünnepségeken szerepelt. 2 Filmes karrierje 2007-ben indult, amikor is részt vett a High School Musical: La Selección nevű mexikói valóságshowban, ami az amerikai High School Musical: Get in the Picture spinoff showja. Annak ellenére, hogy a nézőket nem nyerte meg a show, Jorge szerepet kapott a mexikói High School Musical: El Desafío című filmben, melyben Jorge-t a zongoristát alakítja, aki egyben a legjobb barátja is a főszereplő Cristóbal Rodrígueznek. A film meghozta számára az ismertséget Mexikó szerte. 2010-ben feltűnt a Highway: Rodando la Aventura című minisorozatban, ahol Diego-t alakította. 2011-ben főszerepet kapott a Cuando toca la campana (When the Bell Rings) című sorozat első évadában, majd a második évadban is feltűnik négy rész erejéig. A sorozatnak köszönhetően olyan videoklipekben szerepelt, mint az Es el momento és az A Celebrar. Ez év májusában Amerikába utazott, hogy részt vegyen a Disney's Friends for Change Games játékában, ahol a sárga csapatban játszott így segítve a UNICEF munkáját. Majd ennek köszönhetően szerepelt Bridgit Mendler: We Can Change the World című videoklipjében. 2012-ben főszerepet kapott az argentn Disney Csatorna sikersorozatában a Violetta-ban, ahol León-t alakítja.


Érdekességek

  • Kedvenc Violetta páros: Leonetta
  • 13 éves korában történt meg az első csókja
  • Kedvenc énekese Justin Timberlake
  • Kedvenc együttese a Maroon5 és tőlük a kedvenc dala a Payphone
  • Hivatalos Instagram oldala
  • Rajongói Jorgistas-nak hívják magukat,
  • Ha nem színész lenne, akkor hivatásos sportoló vált volna belőle